![Bor Bor](https://www.balatonakali.hu/media/dinamikus1/mid/boroslaogo.jpg)
Történelmi Szőlőhegyek Borút Egyesület Balatonakali
Balatonakali település határában járva – Fenyehegyen és Les-hegyen – csodálatos XVIII.-XIX. században épült borospincéket találunk, melyek magukon viselik a Balaton-felvidék népi építészetének stílusjegyeit.
Szerencsére a pincék tulajdonosai többnyire eredeti szépségükben őrizték meg az épületeket az utókornak.
A 2010. évben megalakult Balatonakali Történelmi Szőlőhegyek Borút Egyesület fő célkitűzése a természeti és épített örökség megóvása, az évszázados szőlő-borkultúra fenntartása és fejlesztése. Törekvésünk, hogy minden érdeklődő számára – legyen az bel-vagy külföldi turista, üdülővendég – ezeket a nemegyszer műemlékvédelem alatt álló épületeket látogathatóvá tegyük.
A borút egyesület több állomáshelyén bortermeléssel is foglalkoznak, így a résztvevők megismerhetik a helyi szőlőfajtákat is. Az Olaszrizling, a Szürkebarát, a Muskotály, a Kékfrankos és a Merlot mellett olyan borkülönlegesség is megismerhető, mint a Barátcsuha, mely egy helyi őshonos szőlőfajta.
A finom borokhoz helyben készült hideg ételeket (pogácsa, szalonna, kolbász, sonka) vagy éppen bográcsban főtt ételeket (gulyásleves, pörkölt) is fogyaszthat a borturista.
A Balaton-felvidéki tájnak a szőlő mellett másik jellegzetes növénye a mandula. Páratlan látványt nyújt a március hónapban virágba boruló mandulafák látványa. Ezért is választottuk az „Akali bor napjának” a mandulavirágzás idejét. Ekkor a pincék nyitva tartanak, és a gazdák ott várják a bor iránt érdeklődő turistákat.
Nyári szezonnyitó rendezvényünk az „Akali fröccsfesztivál”, mely egy gasztronómiai attrakcióval egybekötve igazi turistacsalogató programot jelent június végén. A borút állomáshelyei – a történelmi pinceépületek – felkereshetők gyalogosan, kerékpárral, személygépkocsival egyaránt. Igény esetén kisebb csoportoknak mikrobusszal vagy lovaskocsival is megszervezzük a személyszállítást a pincékhez.
Jöjjön el Ön is, legyen a vendégünk egy pohár borra, és csodáljuk meg együtt az évszázados pinceépületeket, a festői balatonakali szőlőhegyen az év minden szakában!
Borbaráti üdvözlettel Mörk András, elnök
Megnézem
![Bor Bor](https://www.balatonakali.hu/media/dinamikus1/mid/borlovagrend.jpg)
Balatonvin Borlovagrend
Balatonakali borlovagjai
Megnézem
![Bor Bor](https://www.balatonakali.hu/media/dinamikus1/mid/001_1.jpg)
Fék Étterem és Kávéház
Borkóstoló, hidegtál, borkorcsolya, hideg és meleg ételek, borvásárlás folyó és palackozott borokból, zeneszolgáltatás Nyitva: nyáron 8:00–23:00 óráig; télen 10:00–21:00 óráig
Megnézem
![Bor Bor](https://www.balatonakali.hu/media/dinamikus1/mid/4nagyimrepince1778.jpg)
Nagy Imre Pince 1778
Műemlék épület, mely előzetes egyeztetés után tekinthető meg.
Megnézem
![Bor Bor](https://www.balatonakali.hu/media/dinamikus1/mid/meszlenypince.jpg)
Meszleny Pince
Műemlék épület, mely előzetes egyeztetés után tekinthető meg. Kapcsolat: Meszlényi Eszter
Megnézem
![Bor Bor](https://www.balatonakali.hu/media/dinamikus1/mid/7mullerpinceanno1785.jpg)
Müller Pince anno 1785
Borkóstoló (Olasz rizling, Muskotály, Merlot), borkorcsolya, hideg és meleg ételek előzetes rendelésre.
Nyitva tartás: naponta 10 órától
Kapcsolat: Müller Istvánné
Megnézem
![Bor Bor](https://www.balatonakali.hu/media/dinamikus1/mid/9furtospince.jpg)
Fürtös Pince 1821
Műemlék-védett pince, régi eszközök, szerszámok bemutatása.
Borkóstoló: Olasz rizling, Kékfrankos fajtákból
Befogadóképesség: 5-10 fő
Kapcsolat: Németh Miklós
Megnézem
![Bor Bor](https://www.balatonakali.hu/media/dinamikus1/mid/10skrabskipincenagy-leshegy.jpg)
Skrabski Pince | Nagy-Leshegy Kft.
Szőlőfeldolgozás korszerű technológiájának bemutatása.
Borkóstoló, 3-6 borfajtából, borkorcsolya.
Borvásárlás palackozott és folyó borokból.
Nyitva tartás: Előzetes időpont egyeztetés szükséges
Kapcsolat: Sümegi Gábor
Megnézem
![Bor Bor](https://www.balatonakali.hu/media/dinamikus1/mid/fuleipince.jpg)
Fülei Pince
Szolgáltatások:
- BIO Oaszrizling borkóstolás
- az 1889-ben épült pince története a filoxéravésztől napjainkig
- Levendulaterasz
- Pincegaléria szomszédságában
Nyitva tartás: előzetes időpont egyeztetés alapján
Kapcsolat: Fülei Zoltán
Megnézem
![Bor Bor](https://www.balatonakali.hu/media/dinamikus1/mid/pincegaleria.jpg)
Pince Galéria 1830
Műemlékvédett pince, 150 éves prés, szabadtűzhely eredeti állapotban. A mélypincében a tulajdonos képzőművész házaspár kiállítását tekinthetik meg.
Kapcsolat: Lunzer Anikó
Megnézem
![Bor Bor](https://www.balatonakali.hu/media/dinamikus1/mid/morkpince.jpg)
Mörk Pincészet
Nyitva: Előzetes egyeztetés alapján
Borkóstoló, borkorcsolya, palackozott borok vásárlása
Megnézem