Tájékoztatom a lakosságot és a Balatonakali Napköziotthonos Óvoda konyha szolgáltatásait igénybe vevőket, hogy április 1-től kezdődően új vállalkozás üzemelteti a konyhát.
A több mint egy évtizede kiváló munkát végző Szegvári Tibor az év elején jelezte az önkormányzatnak, hogy március 31-től nem kívánja tovább működtetni a konyhát. Ennek okaként első sorban a munkaerőhiányt nevezte meg, továbbá a nagy és már egy évtizede folyamatos lekötöttséget.
Igaz a szerződés még nem járt le, de önkormányzatunk tiszteletbe tartva Tibor kérését, elfogadta az idő előtti szerződés felmondására irányuló kérelmet. Mindig elégedettek voltunk a szolgáltatás minőségével, ezért ezúton is köszönöm a település nevében, hogy legjobb tudása szerint szolgálta elsősorban a kisgyermekeink, másodsorban pedig a lakosság közétkeztetési elvárásait.
A konyha tovább üzemeltetésére a képviselő-testület pályázatot írt ki. A pályázóknak március 11-ig volt lehetőségük jelentkezni. Ezen időszak alatt egy jelentkező adta be pályázatát, így a döntéssel nincs sok dolgunk. A beadott pályázat a kiírási feltételeknek megfelelt, sőt a pályázó megnyerő ajánlatot nyújtott be.
A gyors átállást követően április 4-től Kaszás József vállalkozása a Kaszás Gino Kft. fogja kiszolgálni az étkezési igényeket. Ezen a napon már lesz kiszállítás. Április 2-án és 3-án nem lehet rendelni az átállás miatt. Fontos tudni, hogy a menü ára nem változik, a kiszállítás is ugyan úgy megmarad. Változás lesz, hogy a kiszállítás nem éthordóban, hanem egyszer használatos dobozban történik a jövőben.
Kaszás József az alábbi elérhetőségekre küldött megrendeléssel, menüvel kapcsolatos kérdésekre tud válaszolni: Telefon: +36-20/258-9948; E-mail: kaszas.jozsef84@gmail.com; Facebook: későbbiekben
Koncz Imre pm.